http://bankutimotorsport.hu/borbas-elete-elso-futamgyozelme

Borbás élete első futamgyőzelme

csü., 2017/06/08
Borbás élete első futamgyőzelme

A lehető legjobb eredménnyel zárult a Bánkuti MotorSport versenyzője, Borbás Bálint számára a 2017-es Rallycross Országos Bajnokság RabócsiRingen rendezett harmadik fordulója. A 28 éves pilóta 17. versenyén megszerezte első győzelmét a Suzuki Kupában, ráadásul a maximálisan megszerezhető 30 pontból 29-et bezsebelt, így a bajnoki összesítésben is átvette a vezetést.

„Álomszerű ez az egész, ennél jobban aligha jöhettem volna ki ebből a hétvégéből” – kezdi az örömmámorban úszó pilóta. „Egész hétvégén nagyon élveztem a vezetést, már az előfutamokban is nagyon kemény és fair csatákat vívtunk a többiekkel, ment az adok-kapok rendesen, és ez az elődöntőben és a döntőben csak fokozódott. Szó szerint minden egyes centiméterért és helyezésért meg kellett harcolnom, semmit nem adtak ingyen a többiek, ami még édesebbé teszi a számomra ezt a győzelmet. A döntőben Kisharsányi és Kailbach Gergő is közvetlenül mellém ért vissza a Joker-körről, és tényleg centimétereken múlt, hogy mindkét párharcból én kerültem ki győztesen. Utóbbi vetélytársamat az elődöntőben két tizeddel, a döntőben egy tizeddel előztem meg a leintésnél. Ennyin múlik!”

1468

Hogy minek örült Borbás még a győzelemnél is jobban? „Annak, hogy érzem magamon, milyen rengeteget fejlődtem, amióta elkezdtem versenyezni. Bizonyos helyzeteket sokkal jobban reagáltam le ezen a hétvégén, mint egy vagy akár fél éve. Versenyről versenyre fejlődöm, és ez nemcsak egy elcsépelt közhely, amit illik ilyenkor elmondani, hanem tényleg így van, és nagyon konkrét példákon keresztül érzem. A mostani hétvégén legalább három olyan szituáció visszaköszönt, amin korábban már úszott el egy-egy ígéretes versenyem, de most már sokkal felkészültebben értek ezek a helyzetek, és sokkal-sokkal jobban tudtam lereagálni őket. Fejlődik az ember, na! Úgy érzem, hogy a tempóm korábban is megvolt, de most értem meg igazán a győzelemre.”

1482

Hogy hogyan tovább? „Szoknom kell még a gondolatot, hogy vezetem a bajnokságot. Ez nagyon új most! De úgy gondolom, hogy alapvetően semmi nem változik az eddigiekhez képest, ez csak egy visszaigazolás, hogy jó úton járunk, és így kell iparkodnunk a továbbiakban is. Pünkösdkor arattam az első győzelmemet, de remélem, hogy nem pünkösdi királyság lesz!” – teszi hozzá nevetve.

A történeti hűség kedvéért fontos elmondanunk, hogy Borbást a 2. helyen intették le a döntőben, így azt követően hirdették ki őt végső győztesként, hogy az elsőként célba érő vetélytársát technikai szabálysértés miatt kizárták a versenyből. Ez nyilván az ő érdemeiből mit sem von le, hiszen kőkemény, fair küzdelemben múlta felül összes többi versenyzőtársát. „Az én dolgom most az, hogy örüljek, és nem az, hogy a körülményekkel foglalkozzam. Nagyon sok munka van emögött az eredmény mögött, amit rajtam kívül csak 1-2 ember láthat igazán. Nekik köszönöm a legjobban az iszonyatosan sok segítséget és támogatást, de persze mindenki másnak is, aki szurkolt és küldte a pozitív energiákat” – zárta gondolatmenetét a boldog győztes.  

1481

1471 1472
1474 1475
1478 1479